Magzatvédő vitamin
Dr. Czeizel Endre
A vitaminok két alapvető jellegzetessége, hogy az életfolyamatok szabályozásában fontos szerepet játszanak, s hogy a szervezet nem képes őket előállítani.
Az egészségvédelem fontos eleme tehát a vitamindús táplálkozás. Hangsúlyozható általános (erőállapot-fokozó, immunrendszert erősítő) jótékony hatása, ám a genetika most tetőző forradalmának köszönhetően bizonyos vitaminok teljesen új megvilágításba kerültek. Kiderült ugyanis, hogy képesek a hibás gének ártalmasságának kivédésére is.
A táplálék fontos alkotórészét képező fehérjék lebomlásakor szervezetünkben egy mérgező aminosav (homocisztein) keletkezik. Méregtelenítésére számos enzim vállalkozik, közülük legfontosabb a MTHFR, amit egy génpár irányít. Az újabb kutatások szerint a magyarok 11%-ában e génpár mindkét tagja, 45%-uknál az egyik gén hibás, emiatt az általuk irányított enzim a homociszteint nem képes méregteleníteni, így homocisztein-túltengés alakul ki a szervezetben. S ha a terhesség ekkor következik be, a magzatban többfajta fejlődési rendellenesség (agy- és koponyahiány, valamint nyitott gerinc) kialakulásával kell számolni. Viszont az ún. magzatvédő vitaminok megfelelő időben és mennyiségben történő bevitelével, a génhiba ellenére, az említett enzimek képessé válnak a homocisztein méregtelenítésére.


A magzatvédő vitaminok közül a legfontosabb a B11 (ennek természetes, táplálékban lévő formája a folát, míg a gyógyszertárban kapható mesterségesen előállított formája a folsav), de a B12-, B2- és B6-vitamin fejlődési rendellenességeket kivédő hatása is igazolt. A leendő szülők, joggal, leginkább a fejlődési rendellenességektől tartanak, mivel e sajátos betegségeknél teljes gyógyulás nem igen érhető el. Ráadásul az élet legkorábbi időszakától keserítik meg elszenvedőik és szüleik életét. S végül, míg a csecsemők leggyakoribb kórokait, pl. a fertőzéseket, táplálkozási hiányártalmakat mára sikerült korlátozni, a fejlődési rendellenességek terén kevés sikert értünk el. Az elmúlt években legfeljebb méhen belüli felismerésükre nyílt mód, ám ezt követően csaknem mindig sor kerül a terhesség megszakítására, de ez a "modern Taigetosz" semmiképp se tekinthető optimális megoldásnak.
Az 1990-es évek vizsgálatai igazolták: magzatvédő vitamin mellett a fogamzás hamarabb történt meg, s kissé nőtt az ikerterhességek aránya. A koraterhességben sok kellemetlenséget okozó terhességi émelygés, hányinger és hányás előfordulása számottevően csökkent. Több szakember is úgy véli, a vitamindús táplálkozás elégséges az említett fejlődési rendellenességek kivédéséhez. Sajnos ez nem igaz. A magyar nők átlag napi 0,16 mg folátot fogyasztanak, elsősorban a zöldségek révén. Ám a fejlődési rendellenességek kivédéséhez naponta 0,66 mg-ra van szükség, mivel ez képes az említett génhiba ártalmas következményeit semlegesíteni. A hiányzó 0,50 mg pótlásához 15 tányér spenótot kellene mindennap elfogyasztani! Így mindenképpen szükséges a táplálék kiegészítése magzatvédő vitaminokkal. A legtöbb szakember egyedül a folsavat ajánlja. A magzatvédő vitaminok között valóban ez a legfontosabb komponens, de a folsav önmagában az agy- és koponyahiány, ill. a nyitottgerinc-eseteknek csak 60-70%-át képes kivédeni. Továbbá nincs bizonyíték arra, hogy a szív- és vese-rendellenességek, valamint a végtaghiány kialakulását is meg tudja előzni. A folsav alkalmazásakor arra is gondolni kell, hogy a hazánkban használt 3 mg-os tabletta vérszegény betegek gyógyítására szolgál. A nemzetközi ajánlás szerint viszont egészséges terheseknek 1 mg-nál több folsavat nem helyes szedni a fejlődési rendellenességek megelőzése érdekében.

A legfontosabb azonban a magzatvédő vitaminok szedésének az ideje. A fogantatás után a magzatkezdemény a petevezeték oldalsó szájadékától elindul a méh felé, ahova általában a 7. napon érkezik meg. A következő héten beágyazódik a fogadására felkészült méhnyálkahártyába. Ez idő alatt a magzatkezdemény osztódó sejtjei még nem specializálódtak, éppen ezért "mindenre képes" őssejtek. A magzati fejlődés 15. napján kezdődik meg a szervek és főbb testformák kialakulása, ezáltal a sejtek specializálódása. A szervek között elsőként a központi idegrendszer fejlődése indul meg, mégpedig a magzatkezdeményen elkülönülő ideglemezből, amelynek két széle hamarosan felemelkedik, s egymás felé közeledik, majd csőszerűen záródik, így alakul ki az idegcső. A záródás középen kezdődik, majd innen az idegcső felső és alsó vége felé folytatódik. Fenn a 24. napig, alul a 28. napig be kell fejeződnie a záródásnak. Ha ez az idegcső felső részén késlekedik, a belőle kialakuló agyhólyag tökéletlen lesz, emiatt az agy is csökevényesre sikeredik. Ráadásul a körülötte lévő kötőszövetből kialakuló koponya (ami az agyat védi a külső veszélyektől) szintén hiányos lesz. Így, ha az idegcső záródása a felső végen késlekedik, ennek következménye agy- és koponyahiány (orvosi nyelven anencephalia) lesz. Hazánkban ezer magzat közül egynél fordul ez elő, s korai halálhoz vezet. Ha az idegcső alsó végén késlekedik a záródás, a belőle kialakuló gerincvelő, ill. e fontos szervet védő gerincoszlop lesz tökéletlen. Általában az alsó (ágyéki) végén alakul ki olyan hasadék, ami miatt a gerincvelő védtelenné válik. A hasadt vagy nyitott gerinc orvosi megnevezése spina bifida aperta/cystica. (Ez nem tévesztendő össze a spina bifida occultával, amikor is általában csak egy csigolya ívének záródása marad el, és ami csaknem mindig csupán veszélytelen röntgenlelet.) A hasadt gerinc számos másodlagos következménnyel járhat, egyrészt az agyvíz (likvor) keringési zavara miatt vízfejűség (hydrocephalia) alakulhat ki, másrészt a gerincvelő érintett szakaszának sérülése miatt dongalábbal és vizelési elégtelenséggel is gyakorta számolni kell. Hazánkban évente ezer fogantatás közül kettőnél történik ilyen fejlődési baleset, ami a születés után ugyan sorozatos és komplex orvosi kezelésekkel az esetek többségében javítható, de az életet megnehezíti.
A központi idegrendszer fenti fejlődési zavarai, összefoglaló elnevezéssel, idegcső-záródási rendellenességek.

Az agy- és koponyahiány, valamint a nyitott gerinc tehát a magzati fejlődés 15. napjától alakul ki, éppen akkor, amikor kimarad a nők terhességet jelző havi vérzése. Mindenképpen szükséges ezért a magzatvédő vitamint a tervezett fogamzás előtt minimum egy hónappal elkezdeni. A súlyosabb fejlődési rendellenességek a magzati fejlődés 15-77. napja között alakulnak ki, ezért a vitamin szedését feltétlenül a terhesség 12. hetéig szükséges folytatni.
Az 1990-es években a magzatvédő vitaminok áttörést jelentettek a fejlődési rendellenesség megelőzésében, e betegségcsoport előfordulásának korlátozásában. A jótékony hatást eddig egyetlen készítmény alkalmazásakor igazolták kétséget kizáróan, ún. kettősvakvizsgálatban. Ha a fogamzás előtt minimum egy hónappal kezdték el szedni, s a terhesség első három hónapjában folytatták, az agy- és koponyahiány, valamint a nyitottgerinc-esetek kb. 90%-át lehetett kivédeni. Emellett a gyakori szív- és a műtéti beavatkozást igénylő vese-rendellenességek, a végtaghiányok megelőzésében is igazolódott szerepük.
Magzatvédő vitaminkészítmények összetétele általában (tablettánként) (részletesen itt)
-
A-vitamin: 4000 NE (100 %-ban ß-karotin formájában) = a napi szükséglet 50 %-a
-
C-vitamin: 120 mg = a napi szükséglet 200 %-a
-
D-vitamin: 400 NE = a napi szükséglet 100 %-a
-
E-vitamin: 30 NE = a napi szükséglet 100 %-a
-
B6-vitamin: 2,6 mg = a napi szükséglet 104 %-a
-
B12-vitamin: 8 ľg = a napi szükséglet 100 %-a
-
Tiamin: 1,8 mg = a napi szükséglet 106 %-a
-
Riboflavin: 1,7 mg = a napi szükséglet 85 %-a
-
Niacin: 20 mg = a napi szükséglet 100 %-a
-
Kalcium: 200 mg = a napi szükséglet 15 %-a (!)
-
Vas: 28 mg = a napi szükséglet 156 %-a
-
Cink: 25 mg = a napi szükséglet 167 %-a
-
Folsav: 0,8 mg = a napi szükséglet 100 %-a
-
Jód: 150 ľg = a napi szükséglet 60 %-a (Elevitben nincs!)
Kiegészítés szükséges minden esetben kalciumból, melyből a napi szükséglet 1000-1200 mg.
Vaspótlás csak a vashiányos vérszegénységben szenvedő nők esetében vagy felderített látens vashiány esetén javasolt.
Jódpótlás a jódhiányos területeken szükséges elsősorban. Dietetikus szakemberek véleménye szerint a jódpótlás egész Magyarországon indokolt, mivel az ország legnagyobb területe jódhiányosnak számít, és a jódban gazdagabb tengeri üledékes rétegből nyert artézi vizekből származó ivóvizű területeken (pl. Békés- és Csongrád megye) a terhesek zöme a jódszegény palackozott ásványvizeket és üdítőket fogyasztják. A jód pótláshoz azonban a megfelelő mennyiségben alkalmazott jódozott étkezési só is elegendő lehet.
Folsaból akár 4 mg mennyiség is szükséges lehet emelkedett kockázat esetén (előző terhességben vagy családban előforduló velőcső-záródási rendellenesség, egyes anti-epileptikumok szedése mellett, késői gyermekvállalók és dohányosok esetében). Vegetáriánus gyermekvállalók esetén, felszívódási zavart okozó bélbetegségekben vagy enzimdefektusokban is szükségessé válhat a vitamin kiegészítés, ilyen esetekben mindenképpen kérjük ki dietetikus szakemberek véleményét.
A fenti ajánláson kívül más vitaminkészítményre a kizárólag táplálékkal bevitt vitamin mennyiség mellett nincs szükség, sőt egyes zsírban oldódó vitamin, mint például az A-vitamin és származékai (retinoidok) túlzott mennyiségben való bevitele (hipervitaminózis) a leendő magzat ártalmát okozhatja!
Elevit
Átlagár (HáziPatika itt): 30 db 1995 Ft (66 Ft/nap)
100 db 5325 Ft (53 Ft/nap)
12 féle vitamint, 4 féle ásványi anyagot és 3 féle nyomelemet tartalmazó filmtabletta.
Czeizel professzor úr az Elevit készítményt tesztelte magyar várandós anyukákon. Két vizsgálatot végzett, melybe közel 10 000 terhességét tervező nő vizsgálati adatát értékelte. A vizsgálatban az Elevit készítményt a nők a tervezett terhesség előtt minimum 1 hónappal elkezdték szedni, majd folytatták a terhesség alatt (3 hónapig). A vizsgálat több helyszínen végezték. A vizsgálat első része kettős vak elrendezésű volt, melyben sem az anyukák, sem az orvosok-védőnők nem tudták, hogy az Elevitet, vagy egy C vitamint, 3 nyomelemet tartalmazó placebo tablettát szed a leendő várandós. A vizsgálati eredmény azt mutatta, hogy alig fordult elő idegrendszeri fejlődés rendellenesség az Elevitet szedő csoportban, ezért a vizsgálat kettős vak elrendezését megszüntették, és összehasonlító vizsgálatként folytatták a kutatást. A két vizsgálat eredménye: az Elevit 92%-kal csökkentette egyes idegrendszeri fejlődési rendellenességek (nyitott gerinc, agyhiány) előfordulását.
Hatóanyagok 1 tablettában
Vitaminok:
Kolekalciferol 500 NE
A vitamin 3600 NE
Cianokobalamin (Vit B12) 0,004 mg
?-Tokoferol-acetát (Vit. E) 15,0 mg
Tiamin-nitrát (Vit. B1) 1,60 mg
Riboflavin (Vit B2) 1,80 mg
Piridoxin-hidroklorid (Vit. B6) 2,60 mg
Nikotinamid 19,0 mg
Biotin 0,20 mg
Kalcium-pantotenát 10,0 mg
Folsav 0,80 mg
Aszkorbinsav(Vit. C) 100 mg
Ásványi anyagok:
Vas 60,0 mg
Kalcium 125 mg
Magnézium 100 mg
Foszfor 125 mg
Nyomelemek:
Réz 1,00 mg
Mangán 1,00 mg
Cink 7,50 mg
Makrogol 6000, etilcellulóz, zselatin, povidon K30, glicerin-disztearát (Precisol Ato 5),
macrogol 400, magnézium-sztearát, laktóz-monohidrát, povidon K90, karboximetil-keményítő-nátrium, mannit, mikrokristályos cellulóz,
Keverékekben: dl-?-tokoferol, növényi zsírok, kukoricakeményítő, butil-hidroxitoluol, szacharóz, trinátrium-citrát, citromsav, dextrin, mono- és digliceridek, szilícium-dioxid,
Gravida filmtabletta
Átlagár (HázaiPatika itt): 30 db 1800 Ft (60 Ft/nap)
90 db 4500 Ft (50 Ft/nap)
A Gravida komplex multivitamin készítmény, összesen 14 féle vitaminnal és 11 féle ásványi anyaggal.
-
A Gravidát a Béres tudományos szakértői csoportja a legújabb, nemzetközi ajánlások figyelembevételével és a hazai szükségletek ismeretében fejlesztette ki.
-
Egyszerű adagolás: napi 1 filmtabletta.
Összetétel filmtablettánként:
2000 NE A-Vitamin
2000 NE bétakarotin
1,50 mg tiamin, B1-Vitamin(tiamin -nitrát formájában)
1,80 mg riboflavin, B2-Vitamin
20,0 mg nikotinamid, B3-Vitamin
10,0 mg pantoténsav, B5-Vitamin(kalcium-pantotenát formájában)
2,60 mg piridoxin, B6-Vitamin(piridoxin-hidroklorid formájában)
0,0026 mg cianokobalamin, B12-Vitamin
125,0 mg aszkorbinsav, C-Vitamin
400 NE kolekalciferol, D3-Vitamin
20 NE ?-Tokoferol, E-Vitamin(megfelel ?-Tokoferol-acetát formájában)
0,80 mg folsav
0,15 mg biotin, H-Vitamin
0,055 mg fitomenadion, K1-Vitamin
0,025 mg króm (króm-pikolinát formájában)
0,025 mg molibdén (ammónium-molibdát formájában)
0,025 mg szelén (szelénessav formájában)
1,80 mg réz (réz-glükonát formájában)
2,00 mg mangán (mangán(II)-szulfát-monohidrát formájában)
15,0 mg cink (cink-oxid formájában)
30,0 mg vas (vas(II)-szulfát formájában)
125 mg magnézium (nehéz magnézium-oxid formájában)
250 mg kalcium (vízmentes kalcium-hidrogén-foszfát és kalcium-karbonát formájában)
96,8 mg foszfor (vízmentes kalcium-hidrogén-foszfát formájában)
0,15 mg Jód (kálium-jodát formájában)
Segédanyagok:
Magnézium-sztearát, mannit, kroszpovidon, mikrokristályos cellulóz,
Keverékben: zselatin, szacharóz, butil-hidroxi-toluol (E 321), kukoricakeményítő, ?-tokoferol, aszkorbil-palmitát, nátrium-aszkorbát, trinátrium-citrát, citromsav, maltodextrin, etilcellulóz, lebontott keményítő, nátrium-aluminium-szilikát (E 554), közepes szénláncú zsírsavak trigliceridjei , kalcium-szilikát, szilícium-dioxid, kalcium-foszfát, porlasztva szárított glükóz szirup, arabmézga, poliszorbát 80,
Pregnavit
Átlagár (HáziPatika itt): 30 db 650 Ft (22 Ft/nap)
60 db 1400 Ft (24 Ft/nap)
90 db 1600 Ft (18 Ft/nap)
A gyógyszer számos vitamint (A-, D-, E, C-vitamint, folsavat), kalciumot és vasat tartalmaz.
1 kapszula tartalmaz:
|
0,0055 mg
|
kolekalciferol
|
|
0,00575 mg
|
cianokobalamin
|
|
0,908 - 0,982 mg
|
folsav
|
|
1,815 mg
|
A-vitamin-palmitát
|
|
1,95 mg
|
Tiamin-nitrát
|
|
2,75 mg
|
Riboflavin
|
|
5,25 mg
|
Piridoxin-hidroklorid
|
|
10,5 mg
|
D,L-alfa-tokoferol-acetát
|
|
15,7497 mg
|
Nikotinamid
|
|
18,382 - 20,661 mg
|
Kalcium-pantotenát
|
|
30,0 mg
|
Vas (II)-fumarát
|
|
90,0 mg
|
Aszkorbinsav
|
|
250 mg
|
Vízmentes kalcium-hidrogén-foszfát
|
Segédanyagok:
Mag - közepes szénláncúzsírsavak trigliceridje, p-metoxi-acetofenon, etil-vallin, finomítottföldimogyoró olaj, zselatin, sárga viasz, hidrogénezett szójababolaj, lecitin(E 322), részleges hidrogénezett szójababolaj, tisztított repceolaj
Kapszulahéj - fekete vas-oxid(E 172), titán-dioxid (E 171), Ponceau 4 (E 124), Karion 83(szorbit és mannit), 85%-os glicerin, zselatin.
HIPP Natal
Natal étrend-kiegészítő szirup várandósoknak
A Natal étrend-kiegészítő speciális vitamin, ásványi anyag és nyomelem tartalmú szirup, kizárólag természetes anyagokat tartalmazó 98%-os gyümölcstartalmú készítmény várandós és szoptatós anyáknak. A várandósság és a szoptatás alatti megnövekedett vitamin, ásványi anyag és nyomelem szükséglet kiegészítésére.
| Átlagos tápérték és vitamin tartalom |
100 ml-ben |
20 ml-ben
(1 adag) |
RDA* % |
| Energia |
240 kJ/57 kcal |
48 kJ/11 kcal |
|
| Fehérje |
0,5 g |
0,1 g |
|
Szénhidrát
ebből fruktóz
Ebből laktóz |
13,1 g
12,2 g
0 g |
2,6 g
2,4 g
0 g |
|
Zsír
(ebből telített zsírsavak) |
0,3 g
0,0 g |
0,1 g
0,0 g |
|
| Élelmi rost |
0,5 g |
0,1 g |
|
| Nátrium |
0,02 g alatt |
0,02 g alatt |
|
| C-vitamin |
300 mg |
60 mg |
100 |
| B1-vitamin |
4 mg |
0,8 mg |
57 |
| B2-vitamin |
4 mg |
0,8 mg |
50 |
| Niacin |
25 mg |
5 mg |
28 |
| B6-vitamin |
5 mg |
1 mg |
50 |
| E-vitamin |
25 mg |
5 mg |
50 |
| Fólsav |
2000 ?g |
400 ?g |
200 |
| B12-vitamin |
5 ?g |
1 ?g |
100 |
| Biotin |
150 g |
30 g |
20 |
| Vas |
75 mg |
15 mg |
107 |
| Magnézium |
50 mg |
10 mg |
3 |
| Cink |
15 mg |
3 mg |
20 |
| Jód |
1000 ?g |
200 ?g |
133 |
*RDA: Felnőttek számára ajánlott napi bevitel
A termékek 100%-osan biztonságos és szigorúan ellenőrzött természetes alapanyagokból készülnek. A magas minőségi kritériumoknak megfelelő speciális összetételű Natal készítmények hozzájárulnak a kismamák egészségesebb életviteléhez.
Natal Bio Tea Szoptatós Kismamáknak
A Hipp Natal bio tea a várandós és szoptató kismamák ideális folyadékpótlója. A kellemes, enyhén citromos ízű filteres tea hozzájárul a szoptatás idején megnövekedett folyadékszükséglet fedezéséhez. A termék nem tartalmaz tartósítószert, mesterséges színezéket vagy aromát, összetevői kizárólag ökológiai gazdaságokból származnak!
Femibion 400 és Femibion 800
Átlagár:
Femibion 400+DHA 60 db 5900 Ft (98 Ft/db)
Femibion 800 30 db 3700 Ft (123 Ft/db)
A femibion 800 szedését a gyermekvállalás előtt legalább 1 hónappal érdemes elkezdeni, hogy kellő időben megfelelő védelmet nyújtson a magzat fejlődéséhez.
A femibion 800 Folsav plusz METAFOLIN multivitamin komplex 12 féle vitamint és jódot is tartalmaz az ajánlásoknak megfelelő mennyiségben. Folsavat, metafolin-t (kalcium-L-metilfolát),
vitaminokat és jódot tartalmazó étrendkiegészítő tabletta.
- közvetlenül hasznosítja a szervezet
- optimális folsavszintet biztosít az anyának és a babának
- minden nő szervezete képes felhasználni
- gyermekvállalás előtt legalább 1 hónappal elkezdve
- kapható a patikákban
A femibion 400 Folsav plusz METAFOLIN DHA-t tartalmaz, mely a szoptatás során bejut az anyatejbe. Szedés a 13. héttől a szoptatás végéig javasolt. Folsavat, metafolin-t (kalcium-L-metilfolát),
vitaminokat és jódot tartalmazó étrendkiegészítő
tabletta és DHA-t tartalmazó kapszula.
A DHA (docosahexansav) többszörösen telítetlen omega 3 zsírsav, mely a várandósság 2.trimeszterétől nélkülözhetetlen a magzat, majd a születés után az újszülött agyfejlődéséhez és növekedéséhez.
- 200 folsavat + 208 METAFOLIN-t tartalmaz
- 150 jód
- 12-féle vitamin (B-vitaminok, C-vitamin, E-vitamin)
- DHA 200 mg/kapszula*** (többszörösen telítetlen omega 3 zsírsav: figyelem fejlôdés, mozgás fejlôdés, látásélesség)
- laktózmentes, glutén-mentes, zselatin mentes
- kapható a patikákban
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!